Na helló…
Itt az ideje, hogy küldjek egy kis helyzetjelentést az otthoni sápadt arcúaknak… Bár nem is tudom, hirtelen miről írjak, annyi minden történt már velem… Hát, pl. a megérkezésem pillanatában, még a reptéren raszta-hippikbe botlottam, lesz itt nemsokára egy Rainbow-fesztivál…, illetve baromi sok fesztivál lesz, többek között a Womad –világzenei fesztivál, meg aborigin fesztek is, meg utcazenész feszt, meg szüreti, meg mindenféle kavalkád…
Jelenleg a Barossa Valley-ben szedem a szőlőt, kicsit „deja vu” érzésem van, olyan itt, mint mikor pár éve a Pireneusokban szüreteltem, a táj is hasonló, csak melegebb van…, meg néha odébb kell tolni egy-egy kengurut az útból, mert rájárnak a szőlőre és mindig itt lábatlankodnak körülöttem, a teleszedett vödrömet is rendszeresen megdézsmálják… Madárijesztők helyett itt kenguruijesztők vannak, mindenféle pörgő-forgó-csörgő-csattanó-csillogó szélkerekek, de ezek szarnak rá, tőlem se félnek, épp csak a számból nem veszik ki a szőlőszemet…, a kezemből viszont elveszik… Rám is szólt a farmer, hogy ne a kengurukat etessem, hanem szedjem a szőlőt… De így is csak három napra alkalmazott, mert jön az ellenőrzés mindig, és nem akar illegális munkással lebukni, márpedig turistavízummal én nem kaphatok itt munkavállalási engedélyt, csak majd Zélandon… De ameddig itt barangolok, addig ezek a rövid melók is jól jönnek, 14 $/óra, napi 98 $, a három napra majdnem 300 $… De már nyírtam birkát is az egyik farmon… Nem tudom, melyikünk nézett ki röhejesebben, én, amint kvázi animál pornó-gyanús helyzetben, lihegve próbálom a lábam közé szorítani az egyik bégető fiatalkorú áldozatot, vagy a pár perccel később kopaszra nyírt szerencsétlen pára… Mindenesetre az egész farm jól elszórakozott, talán a birkákat leszámítva…
Aztán márciusban majd megyek fel Queenslandbe opált keresni … Nem vicc … Állítólag az opálbányák környékén naponta 100-150 $ értékű opálra lehet bukkanni, amit el lehet adni a felvásárlóknak… Lehet bagóért földterületet is bérelni, amit azon találsz, az a tiéd … És akad néha egy-két szerencsés, aki több ezer $-os követ talál… Naná, hogy megpróbálom … Kalandra fel!… Bár azt mondják, ott meg tiszta vadnyugat van, mint az aranyláz idején Amerikában, simán lelövik a másikat az összegyűjtött opáljáért… Na de kockázat nélkül nincs nyereség…
Amúgy se veszélytelen errefelé az élet, ugyanis az utóbbi évtizedek világszerte legbrutálisabb tömeggyilkosai is itt, South Australiában garázdálkodtak… Adelaid e-ben sorozatgyilkos-múzeum is van, komolyan… A legutóbbi őrültet tavaly fogták el, 96 hátizsákos travellert ölt meg, többek között itt, a Fleurieu-félszigeten, amerre én is nomádkodok … Na de csak nem fogok beszarni egy piti kis tömeggyilkostól… Úgyis kiszúrom már előre az ilyen aberráltakat a zavaros pillantásukból, aztán majd legfeljebb jól elszaladok, futásban jó vagyok… Vagy hirtelen fennhangon elkezdek nekik Adyt szavalni magyarul, attól tutira úgy ledöbbennek, hogy simán lefegyverezem őket, és mire magukhoz tértek a meglepetéstől, már nyakig be is ástam őket a homokba… Szóval: no panic…
Amúgy egy mountain bike-kal + sátorral járom a vidéket, a farmokon melót keresek, közben a nemzeti parkokat, rezervátumokat, elhagyott beach-eket barangolom be, a szabadban éjszakázom, campingfőzőm is van, avval főzök magamra… Ja, és itt van a legtöbb és legveszélyesebb mérgeskígyó meg mérgespók is az egész világon… A legtöbb csípése halálos… Bármikor belebotolhat este az ember a szabadban, nem is tanácsos olyankor kint mászkálni, nem hogy aludni… És akkor a vízi veszedelmekről még nem is beszéltem… Cápák, krokodilok, mérges medúzák, elektromos ráják… Hetente olvasni az újságokban halálesetekről… A cápák amúgy általában csak akkor támadnak, ha vérzel vagy kapálódzol, egyébként békén hagynak… Uli barátom, aki itt lakik Adelaide-ben, mikor egyszer búvárkodott, elúszott lassan a feje felett kb. egy méterre egy cápa, de Ulira rá se bagózott… Ő azért majdnem lenyelte a légzőcsutorát, és a víz is kiverte volna, ha nem lett volna már úgy is mélyen benne… De csodás (igaz, félelmetesen csodás) látványnak és érzésnek írta le az egészet… Azóta én is várom a találkozást velük, ilyen extra nagy adrenalin-dózishoz ritkán juthat az ember… Mondjuk, ha bungee jumpingolsz a Grand Canyonba, akkor talán… (Tényleg, ez se rossz ötlet!) Na szóval, a cápáktól igazándiból nem tartok, meg egyébként is több fajtájuk van, és a legtöbb nem is veszélyes az emberre, csak rossz a PR-juk szegényeknek… Persze azért ne essünk túlzásba…
A kengurukat, wombatokat, oposszumokat, wallabikat tényleg kenyérre lehet kenni, lehet velük játszadozni, kézből etethetjük őket stb…, de véssük jól az eszünkbe a helyiek azon bölcs megfigyelését, miszerint ha a cápák már a kezedből esznek, akkor baj van, mert utána a lábadból fognak, és így tovább, nincs megállás… És a krokodilok, na azok aztán már tényleg nem cicóznak… Igazi szenvtelen gyilkológépek, nem hatódnak meg attól, hogy én mennyire szeretem az állatokat és még cicám is van otthon… Ezek szó nélkül leharapják a buksi fejem, ha véletlenül rossz helyen lógatom a kukacomat a vízbe… Csak az a baj, hogy nem mindig lehet tudni, hogy ott figyel-e éppen a közelben, vagy nyugodtan csobbanhatok… És a sósvízi (mert olyan is van) felbukkanhat váratlanul egynémely elhagyatott beach-en is, amiket én is útba szoktam ejteni… Szóval azért nem árt itt az óvatosság, bár ez általában nem jellemző rám, mikor ész nélkül rohanok a hűsítő habok közé… Na de csalánba nem üt a ménkő, „don’t worry, just go, brother”, ahogy a kedvenc mottóm is mondja…
És persze ez csak az érem árnyékos oldala, amit szerencsés esetben nem is érzékel az idelátogatók többsége, mert a felszín egy csodálatos, békés, harmónikus, érintetlen édenkert… Mint pl. a Kangaroo Island, ahol Ulival, meg tíz, mindenféle nációjú travellerrel túráztunk pár napig… Volt itt szenegáli, japán, zélandi, spanyol, holland, angol fiatal, az a youth hostel szervezte a kalandtúrát, ahol Uli dolgozik… Nekem féláron volt, az Ulinak járó kedvezmény miatt… Halászhajóval mentünk át a szigetre, ott pedig terepjárókkal barangoltunk… Volt szörflecke az óceánban, nagyon bírtam, mondjuk túl sokáig nem tudtam állva maradni a deszkán, de rajta fekve is nagyon pöpec volt a hatalmas hullámokon… Aztán ugyanez a Little Saharában 25 m magas homokdűnékről (sandboarding)… Na az nagyon állat volt… Ulival lecsúsztunk ketten háttal ülve az egyik deszkán, meg is nyertük a két hatfős csapat közti versenyt… A nyereményt este jól megittuk a tábortűznél… Ahol mellesleg simán ledoboltam a helyi aborigineket (na jó, didgeridooban jobbak voltak), de a datolyapálinkát is jobban bírtam… Megmutattam, mi az a magyarok istene…
Aztán búvárkodtunk, de azt nem lehet szavakkal elmesélni… A Nemo hal kalandjai kutyafasza volt ahhoz képest… A legjobb trip, és még csak cucc sem kell hozzá… Sőt, ajánlatos nem betépve merülni, mert simán elfelejtünk lélegzetet venni a csodálkozástól, és még jövőre is ott lebegünk megkorallosodva… Aztán még barlangásztunk, hegyet másztunk, kenuztunk… És koalát is vehettem a karomba, simiztem, ő meg bámult bele a szemembe kiváncsian, fogdosta, meg rágcsálta a rasztáimat, azt hittem, megzabálom… (Majonézzel, sült krumplival, hehe… Bár állítólag rágós a húsuk… Nem is eszik őket, hál’ istennek… Nem úgy, mint a kengurut – azt már én is kóstoltam, bármennyire is imádom őket, de a helyiek vendégszerető kinálgatását nem szoktam visszautasitani –, azt úgy eszik itt, mint nálunk a csirkét, az itt a legolcsóbb, mert abból van a legtöbb…) A karomban lévő koalával meg hiába próbáltam elszaladni, hogy hazahozzam majd, a vadőr diszkréten elgáncsolt, majd udvariasan felsegített, és visszavette tőlem a kis szőrmókot… Amúgy ezek állandóan be vannak állva a mérgező eukaliptuszlevelektől, amiket egész nap rágcsálnak, az energiájuk nagy részét a szervezetük méregtelenítése emészti fel… Ezért aztán mozogni már nem is nagyon marad erejük, eléggé le vannak lassulva, idegesen le-fel rohangáló koalát nemigen látni… A legtöbb inkább úgy néz ki, mint valami elemes plüssmaci, amint éppen lemerülnek az elemei… Bennem fel is merült a gyanú, mikor majd’ mindegyiket mozdulatlanul látom gubbasztani az ágak között, félóránként egyet pislogva, hogy ezek csak turistacsalogató játékállatok, amiket a helyiek aggattak a fákra, hogy legyen mit fényképezni meg filmezni…
Aztán a parton fókák meg pingvinek között sétáltunk, a kis fókák odajönnek karnyújtásnyira, fetrengenek a homokban, incselkednek veled, játszani akarnak, de őket nem szabad megsimogatni, mert az anyjuk pár méterről figyel, és egyből támadásba lendül, ha a kicsinyéhez hozzányúlnak… De ha nem érsz hozzájuk, akkor órákig el lehet közöttük lenni… Meg láttam kacsacsőrű emlőst, oposszumot, wombatot, wallabikat… Ezek minikenguruk, baromi aranyosak, amikor szabadban alszom hálózsákban, akkor a legtöbbször arra kelek reggel, hogy nyaldossák az arcomat… Haláli… Szóval hihetetlen ez az egész itt, de a nap ereje is… Ezerrel tűz, és hiába kentem be magam én is 30-faktoros krémmel, mint a helyiek, a hátam közepe, amit nem értem el, cafatosra égett… Úgy kellett lesöpörni róla a sok kis bőrrákot… Mindenesetre már aborigin színűre sültem… Azóta már tojok a naptejre, meg az ózonlyukra, a bennszülöttek se kenik magukat…
Ja, és kaptam ajándékba mobilt, digitális fényképezőt, búvárfelszerelést, új hátizsákot + hálózsákot, Lonely Planet útikönyveket, sátrat (a mountain bike-ot meg 4 $-ért vettem egy secondhand boltban!), távcsövet, túlélőbicskát, discmant…, toronyórát lánccal még nem… Aztán találtam is egy mobilt meg egy digitális fényképezőt, úgyhogy lassan egy boltot nyitok, Goában is így indult el a hippi piac…
Na egyelőre ennyit dióhéjban…, bár nem is volt ez olyan kicsi dióhéjnyi…, inkább kókuszdióhéjnyi… Most menekülnöm kell, támad egy vérkoalaaa… ááááááhhhhhhhhhhrrrrrrrrrgggggggggg……
2007. február, Kangaroo Island, South Australia, 38 fok…