És akkor most megnézem Borneót”- mondtam magamnak, mintegy felvillanyozásképp, hogy ellensúlyozzam a rámtörő szomorúságot, amit Ausztráliából való távozásom okoz majd nemsokára nyilván
"I love you too! But it's time to go!" – válaszolta kacagva Angelina, aztán angyali mosollyal az arcán vállon veregetett és ugyanazzal a mosollyal és mozdulattal (bár mintha valami ördögi szikra megcsillant volna a szemében) már lökött is le a szakadékba. Így bízzál a nőkben.
„Nincs jogsid? Na nem baj – mondta a farmer –, anélkül is megy a traktor, ugorj csak fel a kormányhoz, ott balra lent van a fék, jobb oldalt a gáz, az meg a sebességváltó, na akkor nyomás, mehettek permetezni.” Így lettem traktoros, kb. fél perc betanítás után.
Lélekszakadva rohantam a sötét dzsungelben a fák közt cikázva, izzadt arcomba ágak csapódtak, több helyen felrepesztve a bőrt. A kiserkenő vér lassan a szemembe csorgott, aztán az ajkamra, émelyítő íze szétáradt a számban.
Ettől a gondolattól újra a fellegekben éreztem magam, mondjuk, nem volt nehéz, mert a repülőgép ablakán kinézve azt láttam, hogy a lemenő nap vöröses fénye puha rózsaszín felhőket varázsolt alám, tényleg a fellegekben jártam.
„Márpedig ilyen állat nincsen!” – mondta a székely, amikor életében először látott zsiráfot. Na, én is ugyanezt mondtam hitetlenkedve arról a kekeckedő vámosról, aki a darwini reptéren kapcsolt le, miután Szingapúrból hatórás viharos-villámlásos-légörvényes repülés után este tízkor kényszerleszállással landoltunk.
Hajót stoppolni nem is olyan nagy ördöngősség, mint ahogy első hallásra tűnhet. Na persze nem úgy kell elképzelni, hogy feltartott hüvelykujjal kapaszkodunk egy bólyába az óceánban a Horn-foki elágazásnál, körülöttünk cápák köröznek, mi meg szép lassan megpimpósodunk, mire arra vetődik egy halászbárka.
A Kék Hegyekben töltött pár hetes, magányos nomád barangolásomat egy telefonhívás szakította félbe. Erika hívott Blacktownból, arra kért, vigyázzak egy pár hétig a lányára, amíg ő dolgozik.
Egyébként most a világ egyik leghosszabb túraútvonalán kerekezek, 12oo km, az óceánparti Cape Jervistől indul, át a nemzeti parkokon, rezervátumokon és szőlőföldeken keresztül egészen fel a Flinders Rangers hegyvidékéig... Gyönyörű a táj, patakos-tavas, dimbes-dombos, erdős-völgyes...
Elég sok idő eltelt az utolsó hosszabb lélegzetű élménybeszámolóm óta, és elhiheted, hogy nem az ingerszegény környezetben átunatkozott, eseménytelen heteknek tudható be a hosszú hallgatásom...
megérkezésem pillanatában, még a reptéren raszta-hippikbe botlottam, lesz itt nemsokára egy Rainbow-fesztivál..., illetve baromi sok fesztivál lesz, többek között a Womad –világzenei fesztivál, meg aborigin fesztek is, meg utcazenész feszt, meg szüreti, meg mindenféle kavalkád...
Marokkó. Hát persze! Hiszen odáig vonattal is eljutok, a vonatjegy pedig nagyon olcsó tud lenni, ha a megfelelo helyen vesszük. Így jutottam végül arra az elhatározásra, hogy a téli tüzelore eltett forintjaimat becserélem kedvenc vonatjegy-díleremnél egy Budapest-Marrakech retúrra, és akkor még némi költopénz is marad, meg a kecske is jóllakik.