Nekem az utazás olyan, mint a szotyizás. Nem tudom abbahagyni. Aki bújt, aki nem, megyek. Utazz most Te is velem egy kicsit! Aztán ha kedvet kapsz, ne tétovázz, indulj el bátran!…
– Boli –
„Van aki a Dead Kennedys-t ismeri, van aki Délkelet-Ázsiát, de mondjatok nekem még egy embert, akiről mindkét dolog kapásból eszünkbe juthat. Nos nekem Balatoni Boli ugrik be egyből, aki nemrég még -a tőle megszokott vehemenciával- együtt zúzott Jello Biafráékkal a színpadon, most meg talán épp Indonézia felé hajózva tanítja paprikás csirkét főzni a kalózokat. Na persze jó csípősre,ahogy szokta, ahogyan az dukál. És ebben az a vicc, hogy ennek fele sem tréfa, mert vele ez szinte szóról szóra megtörtént. Ahogy még rengeteg más hihetetlen kaland is, mert Boli élete nem egy szürke unalmas lébecolás, ahogy ő maga se egy kimondottan hétköznapi figura. De ez egy Vágtázó Halottkémtől talán nem is meglepő.
Már lázadó tizenévesként nagyon hamar kapcsolatba került a magyar „undorgrund” körökkel, több hangszert (dob, bass) is kipróbálva, különbözo punkbandákban (Commando, T-34, Marina Revue) játszott, ezért elmondhatjuk róla, hogy ott ringatta ő is a magyar újhullám bölcsőjét. Aztán 1986-tól a legendás Vágtázó Halottkémek üstdobosa lett, és jelenleg is a VHK-utód Vágtázó Életerő oszlopos tagja. Pár évig a Narco Polo formációban is ütőzött, a félreérthető zenekarnevet egy Boli által kreált szlogennel tették egyértelművé: „Utazz a zenével!” Ő azonban nem elégedett meg csupán a zene által nyújtott vertikális utazásokkal, igy aztán egy szép napon eldöntötte, hogy meghódítja a Horizontot is. Még a Tan Kapuja Buddhista Főiskola hallgatójaként kapott kedvet Tibethez és Indiához, aztán mikor megtudta, hogy a Rainbow Tribe egész Földet behálózó multikulti hippiközösségének épp Indiában lesz a Világtalálkozója, akkor ő is útilaput kötött és meg sem állt a Himalájáig. Azóta több kontinensen is végigbarangolt – ezt teszi ebben a pillanatban is –, mert feltett szándéka a Világ minél több szegletét bejárni, hogy megismerjen idegen kultúrákat, szokásokat, embereket. Vonzzák őt a távoli vidékek, lenyűgözi a természet változatossága, az állatvilág gazdagsága, ugyanakkor aggódva is szemléli ezek pusztulását.
Persze mondanom sem kell, hogy Boli minden, csak nem turista! A turizmus felszínt kapirgáló látszatvilága áll tőle a legtávolabb. A benne-levés, a dolgok mélyére tekintés, a saját bőrön megtapasztalás adja meg különleges zamatát utazásainak – erről bárki meggyőződhet, aki útleírásait olvassa vagy káprázatos fotógalériájába belepillant. Beszámolóiból is kiderül, hogy a nomád törzsi élet igazi szerelmese ő, aki afrikai berberekkel főz paprikás krumplit, maláj bennszülöttekkel fúvócsövezik, ausztrál aboriginekkel dobol, indiai szadukkal szívja a shiva-pipát, tibeti szerzetesekkel járja a rituális táncot, azaz nem kivűlállóként szemléli más kultúrák furcsa szokásait, hanem tevékenyen maga is részt vesz bennük, átéli azokat, és persze ő is megosztja vendéglátóival a mi kultúránkat. Már hosszú évek óta megállithatatlanul megy az úton, a saját végeláthatatlan és kacskaringós útján, teveháton járja a sivatagokat, elefánttal a dzsungeleket, hajóval szeli az óceánokat, hajtja előre a vágy, hogy eljusson gyermekkori olvasmányainak varázslatosan egzotikus helyszíneire. Mert ő nem csak álmodozik, mint a legtöbb ember, hanem meg is valósítja az álmait. Sőt, mások helyett mások álmait is!”
(Egy imaginárius kötet belső borítójáról)
– Szögi Csaba író, publicista –