Dreamtime
Lélekszakadva rohantam a sötét dzsungelben a fák közt cikázva, izzadt arcomba ágak csapódtak, több helyen felrepesztve a bőrt. A kiserkenő vér lassan a szemembe csorgott, aztán az ajkamra, émelyítő íze szétáradt a számban. Erre szomjaznak az engem üldöző fenevadak most, vérszagra gyűl az éji vad. Nem tudom pontosan, hányan üldöztek, csak a morgásukat és csörtetésüket hallottam, azt viszont egyre közelebbről. Kétségbeesetten pillantgattam hátra, a néhol beszűrődő holdfényben gyanús árnyakat láttam suhanni, nem vagyok egy beszari típus, de most a torkomban dobogott a szívem. Nincs értelme tovább futni, úgyis ők a gyorsabbak, pillanatok alatt utolérnek. Lihegve megálltam, hátamat egy terebélyes fának vetettem, egy hatalmas husángot lóbálva torkomszakadtából üvölteni kezdtem, hátha sikerül elijesztenem őket.
Ismerős volt a szitu, mintha már egyszer átéltem volna hasonlót. Két tucat kigyúrt pankrátor is összeszarta volna magát a látványomtól, ahogy vértől és izzadságtól csatakos arccal, csapzottan, tépetten, felsebezve, vérben forgó szemmel, állati hangon ordítozok, mindenre elszántan. Nem adom olcsón az életem, az első támadónak biztos átharapom a torkát, na ki lesz az első? Ekkor megpillantottam őket, ahogy a bozótból előbukkantak, nagyon úgy tűnt, ezeket nem fogom tudni elijeszteni, nekem viszont kezdett tele lenni a gatyám rendesen. Három hatalmas kardfogú tigris villantotta rám a szemeit, azt hittem, ezek már rég kihaltak, de úgy látszik, sikerült belebotlanom az utolsó ritka példányokba, hiába na, szerencsés fickó vagyok, nem mindenkinek adatik meg az ilyen.
Valahogy mégse tudtam maradéktalanul örülni a kivételes helyzetemnek, hogy karnyújtásnyiról tanulmányozhatom ezeket a történelem előtti lényeket, mivel nagyon úgy nézett ki, hogy az élelmezésükről is én fogok gondoskodni. Napsütötte, finom, ropogós, chilliben pácolt kis testemmel. Végül is stílszerű befejezése dzsungeljáró utazásaimnak, ha már egyszer el kell menni, akkor nehogy már ágyban, párnák közt, az elfekvőben érjen a Vég. De azért csak nem tudtam belenyugodni, hogy ennyi volt, nincs tovább, mi lesz akkor a tervbe vett Tasmániával, meg Borneóval, sőt, mi lesz a családalapítással, még utódot is kell nemzenem, ezügyben úgyis edzésben vagyok mostanában. Úgyhogy még nem adtam fel a harcot, az életösztön túlélésre sarkallt. Igen ám, de hogy lehet túlélni három ilyen vérszomjas fenevadat, aki vésztjósló morgással köröz körülöttem, egyre csak közelebb és közelebb lopakodva? Már csak a csoda segíthet.
Hoppá, a tigriskarom – villant hirtelen az agyamba –, amit amulettként a nyakamban hordok, maláj barátaim szerint az megvéd a tigrisektől. Izgatottan kaptam a kezem s a tekintetem a mellkasomhoz, de a mindig ott himbálódzó vadmacskakaromnak hűlt helye volt. Úristen – hasított belém a felismerés – este lefekvéskor levettem a nyakamból, ezt a baklövést, most ez lesz a vesztem. Na álljunk csak meg egy szóra! Este lefekvéskor? Valami akkor nem stimmel. Hiszen a tóparti kis házikómban hajtottam álomra a fejemet Wangarattában a farmon, jobbomon Lebbel, thai kedvesemmel, akkor most mi a nyavalyát keresek egy tigrisektől hemzsegő trópusi dzsungelben? De mire idáig jutottam a gondolatmenetben, az egyik vadállat már ott tornyosult előttem, akkora volt, mint egy hatalmas rinocérosz, a feje az enyémmel volt egy magasságban.
Odatolta a pofáját egészen az arcomhoz, éreztem a forró leheletét, kitátotta állkapcsát, óriási metszőfogai nyálkásan csillogtak, egyikkel végigkarcolta a homlokomat, amint épp a fejemet készült leharapni, úgyhogy minden további gondolkodás helyett ösztönösen lesújtottam rá a husánggal. De a kezemből addigra eltűnt a bot, puszta ököllel csaptam a fejére, fura hangon felnyögött, ujjaim beletúrtak a sörényébe, ismerős volt a tapintása… Ekkor beleharapott a kezembe, a fájdalomtól felüvöltöttem, és felültem az ágyban. Rohadt egy álom volt. Na persze megint lefekvés előtt zabáltam tele magam, hiába, nem tudok ellenállni a thai konyhának, és Leb kiválóan főz.
Oldalra pillantottam, Leb villogó szemmel nézett rám, kezem selymes haját markolta, hüvelykujjamon ott piroslott a fognyoma. Álmomban véletlenül jól szájon vágtam, miközben a tigrissel hadakoztam, ez a kis vadmacska meg jól belémharapott cserébe, bár ő azt mondja, csak a rossz álomból akart így felébreszteni. Sorry – motyogtam neki, megsimogattam az arcát, és visszazuhantam az álmomba. It’s allright, sweet dreams – suttogta búgó hangon a kardfogú tigris, és végignyalta az arcomat. Elillant a félelem, átöleltem a nyakát, felhúzódzkodtam a hátára, és felszálltunk, fel a fák lombkoronája fölé, fel a hegyek fölé, fel egészen a csillagokig. Lebet átölelve, kezemben a tigriskarommal, mosolyogva ébredtem reggel. Homlokomon egy frissen pirosló karcolással.(!)
Szép álmokat Mindenkinek!