Szivárvány harcosai

A tavalyi év legnagyobb szenzációja a teljes napfogyatkozás volt, ez kétségtelen, még akkor is, ha lelkiismeretlen, pénzsóvár emberszabásúak gusztustalan módon kereskedelmi árucikké degradálták eme ritka szép természeti jelenséget. De azt már kevesebben tudják, hogy ‘99 augusztusában egy másik, nem kevésbé ritkaságszámba menő esemény is történt: egyhónapos baráti látogatásra hazánkba érkeztek a Szivárvány Harcosai. És a legszebb, hogy a két páratlanul csodálatos esemény egyszerre volt élvezhető a Bakony vadregényes erdői között megbúvó Öreghálás-réten, ahol a Rainbow Tribe több ezer tagja tartotta egyhónapos nemzetközi találkozóját.

De hát mi is ez a Rainbow valójában, kik ok és mit akarnak? Nos, egy hopi indián prófécia szerint, amikor a Föld már annyira beteg lesz, hogy a vadállatok teljes kipusztulása is elkerülhetetlenné válik, akkor jön majd egy Törzs, melynek tagjai a bolygó összes kultúrájából, nemzetségéből azok az egymásra talált emberek lesznek, akik szavak helyett a tettekben hisznek, és ez a Törzs fogja megállítani a végső pusztulást és meggyógyítani a Földet, és ennek a Törzsnek a neve: a Szivárvány Harcosai. Eddig a jóslat.

Ebben persze nem muszáj hinni, de az viszont tény, hogy itt van ez a mára már több tízezer tagot számláló nemzetközi anarchisztikus szerveződés, a Rainbow Family of Living Light (Élő Fény Szivárvány Család), mely a világ majd minden táján megtalálható Rainbow Tribe-okból (Szivárvány Törzsekből) áll. A legelső találkozót 1972 augusztusában az USA Colorado államában, az indiánok által szent helyként tisztelt Table Mountain fenn-síkján tartották, ahol kb. 15 ezer nonkonformista, akkoriban hippinek titulált fiatal gyűlt össze. Az azóta eltelt majd 30 év alatt közösségek százai alakultak, nemcsak Amerika és Európa szinte összes országában, hanem Afrikától Indiáig, Oroszországtól Ausztráliáig szinte mindenütt szerte a Világban, kilométerekre a lakott területektől és a civilizáció ártalmaitól, erdőkben, hegyekben, dzsungelekben, ahol önellátó ökofalu jellegű lakóközösségekben, törzsi félnomád körülmények között, indián tipikben, kunyhókban, jurtákban, elektromosság-, vegyszer-, és műanyagmentes környezetben próbálnak meg harmóniában élni a Természettel, a Földünkkel, az egész Univerzummal. A Rainbow-t gyakran ellen kulturális olvasztótégelyként is aposztrofálja a nyugati média, mivel a jelenlegi természetellenes világrendet elutasító hiedelemviláguk igen összetett: az amerikai indián, a szibériai sámán, a tibeti buddhista, az afrikai rasztafari, az indiai hindu és még egy sor egzotikus ősi tanítás átfogó elegye, melyben igen fontos szerepet kapnak a különböző mágikus rituálék, a zenélés, éneklés, tánc, jóga, meditáció, szeretkezés, a szent növények (kender, varázsgomba, pejot-kaktusz, stb.), melyek segítségével állandó kapcsolatban és kölcsönhatásban állnak a transzcendens világgal, Ugyanakkor az alkoholt és a kemény drogokat elutasítva, nem egy álomvilágba menekülést teremtenek, hanem egy rég elfeledett, mára már elkorcsosult, de egykoron természetes, mágikus, lélekhiten alapuló ősi látásmódot és tudást szereznek vissza. A Rainbow Family egy része állandóan vándorol, sorra látogatják regionális kommunáikat, így tartják és ápolják a kapcsolatot a Törzsek egymás között, miközben szép lassan bejárják és megismerik az egész világot és annak lakóit. Ezen kívül minden év augusztusában tartanak egy nagy nemzetközi találkozót, mindig más országban, új helyszínen, ahová mindenkit szeretettel várnak, aki tiszteletben tartja életformájukat.

Jómagam ‘97 nyarán jutottam el első ízben egy ilyen Rainbow-találkozóra a görögországi Paiko-hegység egyik érintetlen erdejébe, ekkor lettem én is rainbow-s, azaz brother a family-ben, ugyanis itt mindenki fivér és nővér, mert úgy gondolják, hogy testvérek vagyunk, az Univerzum gyermekeiként egyetlen nagycsaládhoz tartozunk. Később az ázsiai utam során eljutottam a törökországi majd az indiai találkozójukra is, ahol már körvonalazódott bennem az ötlet: mi lenne, ha elhívnám őket Magyarországra, hogy itt tartsák meg a következő találkozójukat? Ehhez csupán azt kellett elérnem, hogy javaslatomat egytől-egyig az összes jelenlévő elfogadja, mivel a családban bázisdemokrácia van, vagyis minden testvér egyenlő, nincsenek törzsfőnökök, vezetők, vagy másfajta kiváltságosok, a fontos dolgokban a “vision council” nevezetű törzsi gyűlés dönt, ahol mindenki részt vehet és bárki tetszőleges témában és terjedelemben kifejtheti véleményét, ha hozzákerül a körbeadogatott beszélőfa. A magyarországi helyszín elfogadtatásához két fontos érvem is volt: egyrészt nálunk még soha nem volt ilyen összejövetel, ellentétben sok más országgal, másrészt a találkozó időpontjában Magyarország a teljes napfogyatkozás sávjában lesz, tehát egy nem mindennapi égi jelenséggel is megajándékozhatja a természet a találkozó résztvevőit. Nos, ez hatott, és bár Erdély még így is versenyben maradt, végül egyöntetűen a magyarországi helyszín mellett döntöttek, viszont, hogy erdélyi testvéreink se búsuljanak, idén augusztusban náluk lesz a soros nemzetközi találkozó.

De most térjünk vissza a tavalyi magyar összejövetelre. A megfelelő helyszín megtalálása érdekében négyen jártuk az ország erdőit, mezőit, (egy magyar brother, két tengerentúli ős- rainbow-s, akik szinte alapító tagnak számítanak és egyikük egyébként magyar származású, valamint jómagam), míg végül egy viharos esős délután rábukkantunk a Bakony egy eldugott, patakkal és erdőkkel övezett hegyi tisztására, ahol egy éppen a szemünk láttára keletkező szivárvánnyal az égiek is tudtunkra adták, hogy valóban az ideális helyszínt találta meg fáradt, borig ázott, ámde diadalittas kis csapatunk a Rainbow számára. Ezután jött még pár meccs a helyi erdészettel, vadásztársasággal, polgármesteri hivatallal, a KÖJÁL- utód ÁNTSZ-szel, a rendőrséggel, – merthogy a természet manapság már nem mindenkié, hanem bizonyos körök magántulajdona, ahol nem lehet csak úgy engedély nélkül bámulni az eget – de ekkor minket már senki sem állíthatott meg. Gyorsan világgá kürtöltük testvéreinknek, hogy hova kell jönni, ok meg csak jöttek-jöttek özönlöttek, mígnem augusztusra sok ezer lengén öltözött, ágyékkötős vagy éppen meztelen, testfestett, zömmel rasztafrizurás, vegyes életkorú, nemű és borszínű társaság, és rengeteg színes sátor, indián tipi, ponyvából és faágakból eszkábált kunyhók és jurták látványa fogadta a kiérkező rendőröket, akik aztán többször vissza is tértek a tett színhelyére lemeózni a fedetlen női kebleket, de ezenkívül más bunkóságot nem csináltak, még a kilométerekre szálló gandzsafüst miatt se keményítettek be, vagy csak a szimatuk volt rossz, mindenesetre békén hagytak minket. Hiába na, az égiek velünk voltak!

A Bakonybéli találkozón mellesleg nem volt őrző-védő szolgálat, kocsma, bankautomata, telefon, se kitelepített konténervécék és zuhanyzók, mint például a Pepsi–Szigeten, ellenben nem volt lopás, erőszak és szemét sem, egyszerűen azért, mert itt olyan hasonló gondolkodású emberek gyűltek össze, akik odafigyelnek egymásra és a Természetre. Nincs alkohol, tehát senki nem issza magát agresszív részegre, kollektív szemétgyűjtés folyik, még a csikket se dobáljuk el, tilos a különféle vegyi tisztítószerek használata, a mosakodás-mosás- mosogatás kizárólag vízzel és hamuval történik, tisztálkodásra ott a bővizű patak, ivásra-főzésre a tisztavizű forrás, vécé gyanánt az erdőben ásott “shit-pit”–gödrök szolgálnak, melyekbe minden használat után földet szórunk, így aztán a sűrűn kilátogató tisztiorvosi szolgálat minden félelme és rémisztgetése ellenére se következett be nemhogy járvány, de még egy komolyabb fertőzés sem az egy hónap alatt, pedig több ezren voltunk. Ha valaki mégis rosszul érezte magát, azt a nagy számban jelen lévő természetgyógyász-sisterek gyógynövényekkel és energiaátadással kúrálták, de előfordultak már szülések is ilyen nomád körülmények között, melyek komplikációmentességét a sok, egészségtől majd kicsattanó, mezítláb szaladgáló kisgyerek is bizonyítja, akiknek egyébként gyerekkonyhát működtetnek és külön foglalkozásokat is tartanak. És bizony szép számmal akadnak a Rainbow-ban városi óvodát és iskolát sosem látott gyerekek is, akik talán nem tudják egy törtszám köbgyökét kiszámolni, viszont cserébe mentesek a civilizáció agymosásaitól, és a sok világjárás, természetben barangolás és Rainbow-workshop alkalmával olyan hasznos tudást szívnak magukba, mellyel egy valóban teljes és harmonikus életet élhetnek meg.

Ugyanis a tábor élete napközben különféle workshopokkal, foglalkozásokkal, előadásokkal telik, akár egy erdei szabadegyetem: jóga, meditáció, tai chi, zene, tánc, természetgyógyászat, gyógynövényismeret, masszázs, keleti filozófiák, asztrológia, kézműves-mesterségek, cirkuszi művészetek, népszokások, indián izzasztókunyhó-építés /esténként pedig a szertartás/, és egyéb törzsi rituálék, és még sorolhatnám. De ha valaki éppen egy lélekemelő szeretkezésre vágyik a természet és egy vállalkozó kedvű partner lágy ölén, az is biztos megtalálja a maga párját, mivel sok Rainbow-s a hindu tantra híveként arra törekszik, hogy minél több gyönyörben legyen része, ami állítólag nemegyszer olyan magas szintre emelkedik, hogy az elszabadult energia elvezethet a megvilágosodásig is. És bár e tétel még kellőképpen nem bebizonyított, nekem azért már többször is összejött a kozmikus orgazmus segítségével történő nirvánába jutás, – na, jó, ez talán túlzás, de hogy a mennyországban éreztem magam, az tuti – igaz ugyan, hogy a hatás elmúltával minden alkalommal magatehetetlen vén hülyeként koppantam nagyot bűnös evilági létem rögös talaján, de ki tudja, egyszer hátha tényleg sikerül megmaradnom a megvilágosodottság állapotában. Én mindenesetre próbálkozom rendületlenül, abból nagy baj nem lehet, főleg ha a védekezésre is ügyelünk.

Na persze nem csak ilyen kellemes időtöltésekből állt egy napunk, mivel a közös munkában is illik részt venni mindenkinek, ilyen például a tűzifagyűjtés, vízhordás, valamint a teázók és a konyhák üzemeltetése, a főzés és egyéb konyhai munkákban való segédkezés. A napi két közös étkezés, a “food circle” /kajakör/ külön szertartás, előre meghatározott koreográfiával, melynek során a főzésben résztvevők hangos “food circle” kiáltásokkal a rét közepén állandóan égő szent tűzhöz hívják a táborlakókat, akik saját evőeszközükkel és edényükkel koncentrikus körökbe rendeződnek a tűz körül, megfogják egymás kezét és szakrális rainbow-dalok éneklésével, majd az “OM-mantra közös zengetésével köszöntik egymást, Föld-anyánkat és az Univerzumot. Ezután az önkéntes szervírozók hatalmas kondérokkal körbejárva mindenkinek egyformán osztanak a vegetáriánus ételből és gyümölcsökből, ezzel persze nem a húsevőket akarják kirekeszteni, hiszen belőlük is jócskán van egy ilyen találkozón, de mert nagyon sokan vegák, ezért hús nélkül főznek, hogy mindenki ehessen. Mivel a táborban minden ingyenes, így az étkezés is, ezért a közös költségekre szükséges pénzt az adománygyűjtő “Magic Hat” (varázskalap) körbehordásával teremtik elő, amibe mindenki a pénztárcájához mérten teszi bele a saját hozzájárulását, de ha nincs pénze, az se baj, beledob egy csókot, aztán legfeljebb majd segít a mosogatásnál, vagy a másnapi bevásárlásnál. Esténként pedig beindulnak a zenés-táncos törzsi partik, amik persze elektronikamentesek, de a több száz dobos és didgeridoo-s garantálja a megfelelő hangulatot, és azért van ám sokféle más hangszer is: sípok, furulyák, harmonika, gitár, hegedű, skótduda, miegymás. A tánc a szent tűz körül zajlik, ahol az órákon át lüktető dobszótól eksztázisba került rasztákról dől az izzadság, fedetlen hullámzó női kebleken táncol a tűz fénye, mint valami pogány termékenységi ünnepen. A sokszor pirkadatig tartó rituálék a régi indián szellemtáncokkal is rokonságot mutatnak, amikor az örök vadászmezőkre költözött harcostársak lelkeinek megidézése céljából folyt a tánc végkimerülésig.

A legnagyobb várakozás természetesen augusztus 11-ét előzte meg, a teljes napfogyatkozás napját. Ez a délelőtt egy maja lélektisztító beavatási szertartással kezdődött, majd a táborban lévő kb. 8-10 ezer ember a központi tűz körül egyetlen hatalmas kört alkotva megfogta egymás kezét – ki az “OM” szent mantrát halkan maga elé dúdolva, ki csak némán átszellemült, mosolygó arccal -, és lassan mindenki egy beláthatatlanul óriás kör láncszemévé vált, melynek már a környező fák is tagjai lettek, miközben fejünk felett a tiszta égbolton Napfivérünk és Holdnővérünk méltóságteljes násza zajlott.

Nem ecsetelem tovább. Felemelő érzés volt. Szó szerint. Fel, egészen a csillagokig. Már csak egyvalami hiányzott a körből a globális boldogsághoz. A többi öt és fél milliárd ember.

Ha még ok is ott lettek volna, az én mesém is tovább tartott volna. Így viszont: itt a vége, fuss el véle.

Aludjatok jól, álmodjatok szépeket, jó éjszakát emberek!

Brother Boli