Tiszta őrület

/Beszélgetés Bolival/

VOL.10: Tényleg Boli, miért is vagy Te Boli?

Boli: „Hej, be szép felütés, olyan költői, mint az, „Óh, Rómeó, miért vagy Te Rómeó”, nem? Na jó. Szóval, hogy miért hívnak így? Hát még a középiskolában az osztálytársaim neveztek el Bolondnak, mert állandóan marháskodtam, ontottam a hülyeségeket, aztán ebből lett a Boli, később már a tanárok is így szólítottak, még a Buddhista Főiskolán is. Amúgy ez az elnevezés azért érdekes, mert pár évvel később – nomen est omen – hivatalosan is elkönyveltek bolondnak, lévén, hogy a katonaság elkerülése végett a sorozáson eljátszottam a pszichopatát (előtte szakirodalomból jól felkészültem rá), és ez olyan jól sikerült, hogy egyből beutaltak kivizsgálásra a Lipótmezőre, az Országos Ideg- és Elmegyógyintézet koedukált neuropszichiátriai osztályára. Itt eltöltöttem életem egyik legérdekesebb időszakát, volt ott minden, csoportos foglalkozás szituációs játékokkal, egyéni terápia elmebeteg pszichiáterrel, a sokkterápia viszont ekkor már hál’ Istennek nem dívott. És mindeközben hihetetlen figurákkal ismerkedtem meg. Hétfő esténként diszkó volt a társalgóban, az ápoltak az ápolócsajokkal és egymással csörögtek Boney M-re, aztán rajtam keresztül beszivárgott a Sex Pistols, Damned, Stranglers, meg némi alkohol is, képzelheted mi lett ebből, kész diliház, hahaha, tiszta „Száll a kakukk fészkére”-feeling volt, én játszottam a szimuláns McMurphy-t, nagyon élveztem, nem cserélném el semmire. Koszt, kvártély, szórakozás, mindez ingyért’, ráadásul hétvégenként kimenő, mehettem a haverokkal koncertekre, bulizni, persze kizárólag terápiás céllal, hogy szocializálódjam, szóval király volt, na. Aztán négy hónap múlva a főorvosnő kiadta az utamat a zárójelentésemmel együtt, mondván, hogy kell a hely a frankón flúgosoknak, szerinte meg tudok állni a lábamon a kinti világban is, ha már ide ilyen jól beilleszkedtem. De a katonaságtól azért eltanácsolt, illetve a katonaságot tanácsolta el tőlem, mert egy olyan tuti jellemzést írt rólam – „indulatvezérelt, nem tűr kötöttséget, nonkonformista, antiszociális, diszharmonikus személyiség, labilis idegrendszerrel, stb. -, hogy amikor a sorozó bizottság elolvasta, páros lábbal rúgtak ki, a sereget megóvandó tőlem. Amúgy az orvosi diagnózisom az volt, hogy  borderline szindróma. Ez annyit jelent, hogy határeset a normális és az abnormális között. Pár ismerősöm ezzel biztosan egyetért.”

VOL.10: És Te mit gondolsz magadról, normális vagy?

Boli: „Hát… ki tudja? Az igazság odaát van, haha. Egyébként meg nézőpont kérdése. Szerintem az ún. normális emberek sokkal őrültebbek, mint akiket ők bolondnak titulálnak. A diliházban is úgy éreztem, hogy az tulajdonképpen egy menedék azoknak, akik a kinti világ őrületét már nem bírják elviselni. Onnan nézve a bolondokháza a falakon kívül volt. Úgyhogy én itt kint „Veled vagyok a sárgaházban, ahol Te őrültebb vagy, mint én vagyok.” Ahogy Ginsberg mondja az Üvöltésben.”

VOL.10: Na igen, így már érthető a kulcsszereped a hazai punk mozgalomban is. Deviáns palinak deviáns zenekarok dukálnak. Dióhéjban összefoglalnád eddigi zenészi pályafutásodat?

Boli: „Lássuk csak… 1980-ban alakult az első zenekarom Commando néven, ekkor voltam 15 éves. Amolyan ős punk  zenekar voltunk, nyomtunk Ramonest, Damnedet, meg persze saját szösszeneteket, két akkordban, ahogy kell. Ekkor még basszgitároztam, nem mintha ahhoz értettem volna, csak a dobos poszt már foglalt volt. Kb. másfél évi csörömpölés után feloszlottunk, de mindegyikünk megmaradt a „no future”-vonalon, ugyanis a Commando tagjaiból alakult az Invázió ‘84, a Modells, jómagam pedig a politikailag szintén nem túl korrekt T-34 zenekar muzsikáját gyengítettem a továbbiakban, nemesen egyszerű basszusfutamaimmal. Izomból nyomtuk a legcsekélyebb melodikusságot is mellőző destroy-punkot, szövegeink az abszolút toleranciamentesség jegyében születtek, szóval amolyan igazi kőbunkó, primitív banda voltunk, a mostani PICSA zenekar a T-34-hez képest Tátrai Band, mai fejjel szinte belepirulok. Következő zenekarom a legendás Marina Revue – mely ‘84 tájékán alakult, és ahol immáron dobosként funkcionáltam – már jóval igényesebb volt, mind zeneileg, mind szövegileg. Tulajdonképpen ez volt az első magyar hardcore együttes. Nagy hatással voltak ránk a finn HC-bandák, mint a Riistetyt, Bastards, Terveet Kadet, ezenkívül még olyanokat hallgattunk, hogy Subhumans, Rudimentary Peni, meg Discharge. Kb. 2 évet zúztunk végig, aztán már nem is tudom miért, szétváltunk, de mind a négy Marina-tag (Rupaszov, Lörke, Papp Gyuri és jómagam) olyan meghatározó bandákban folytattuk tovább, mint a Trottel, AMD, Tizedes meg a többiek, később Bandanas, és ugyebár részemről a VHK. Több mint 15 évig üstdoboltam a Halottkémeknél, végigvágtáztunk egész Európán, Finnországtól Angliáig, eljutottunk a tengerentúlra, New Yorkba, csináltunk 7 lemezt, aztán pont került a történet végére. Olyan bandákkal játszottunk együtt, mint a Neurosis, Rollins Band, Monster Magnet, Einstürzende Neubauten, Nick Cave, Kong, Ween, G.B.H., Sonic Youth és sorolhatnám. A befejezés miértjébe most ne menjünk bele, nem akarom én ezt már bolygatni, így hozta a sors és kész, mindegyikőnk a saját útját járja.Egy darabig 3 zenekarban is ütőztem, a Narco Polo mellett a Magurában és a Világfában is. Ez utóbbi kettőt a VHK-gitárosokkal hoztuk össze, de pár év után mindkét banda feloszlott. Úgyhogy jelenleg csak „Narcozom”, haha. Nos, ennyit a zenészi pályafutásomról dióhéjban.”

VOL.10: Hát le a kalappal Bolikám, ritka szép ívű pálya, és még hol van a vége, ugyebár? Tényleg, hogy bírtad annak idején a három bandádat egymás után végigdobolni egyazon koncerten?

Boli: „Hát nyílván megedződtem a hosszú évek során, jó kondiban vagyok, csak nem látszik. Baseballsapkával se tudnál agyonütni, haha.”

VOL.10: Köztudott, hogy nagy utazó vagy, körbecsavarogtad már fél Ázsiát, Észak-Afrikát. Mikor és hova készülsz legközelebb?

Boli: „Hát Ázsia másik fele még hátravan, többek között. Az indonéz szigetvilág nagyon vonz, Bali, Borneó, Jáva, odafele még útba ejteném az eddig még kimaradt Burmát, Thaiföldet, Malajziát, és persze újra felkeresném régi kedvenceimet, Nepált és Indiát is. De mivel én a drága s gyors repülő helyett a roppant olcsó, ám nagyon időigényes szárazföldi vándorlást kultiválom – ami egy ilyen délkelet-ázsiai útnál minimum 1 év -, ezért egyelőre még halogatom az indulást. De előbb-utóbb elhúzom a csíkot egy időre, az ziher. Addig is persze lekopok majd néha ilyen 1-2 hónapos utakra, mert nem bírom sokáig cérnával egyhelyben itthon. Nekem terápia a világcsavargás, kell a megtépázott idegeimnek egy kis regenerálódás, feltöltődés, különben frankón bebútorozhatnék a diliházba megpimpósodni. Amúgy itthon a lakhelyeimet is elég sűrűn váltom, mióta elköltöztem Budapestről, laktam már a Jászságban, a Pilisben, a Cserháton, jelenleg a Mátrában tanyázom, de hamarosan innen is odébbállok. Aktuális külföldi utazás? Hát lenne most egy jó kis lehetőségem elmenekülni a télből. Egy barátom kint van Új Zélandon, ahol most van a gyümölcsszezon, és hívott ki dolgozni, jó pénz jó levegőn. De hát ugyebár a Narco Polo miatt nem biztos, hogy egy hosszabb utat be tudnék most vállalni. Szóval ez még kérdéses. De a tavaszi Rainbow-Világtalálkozóra mindenféleképpen elmegyek. Ez egy több hónapos nomád tábor a hegyek között, ahol azok a természetszerető emberek gyűlnek össze a világ minden részéről, akik szintén nagy világcsavargók, és szintén tele a tökük a civilizált urbánus életformával. Aztán majd biztos idén is elnézek Spanyolországba, és az andalúziai Sierra Nevada völgyei között csatangolunk majd egyet, ahol buddhista kolostorok, mór várkastélyok és hippi-kommunák éppúgy megtalálhatók, min berber hegyi faluk vagy havas hegycsúcsok övezte zöldellő dzsungelek tavacskákkal, vízesésekkel, szóval biztos felejthetetlen lesz. Mint a pár évvel ezelőtti túránk, ahol a Pireneusok között jól eltévedtünk az akkori kedvesemmel. Napokig kóvályogtunk a meredek sziklák közt, míg aztán ijedtünkben véletlenül meghódítottunk egy 3500 m-es havas hegycsúcsot, de előtte konkrét halálfélelemmel megspékelve tapadtunk a függőleges sziklafalra a szédítő mélység felett, mint két napozó gyík. Hát például ilyenkor regenerálódom, haha. De a török Rainbow után biztos becsavarogjuk majd Anatóliát is, ami már elég távol van a civilizált Nyugattól ahhoz, hogy ne lássak se metrót, se tévét, se McDonalds-ot, se videokamerázó japán turistacsoportot (bár ők már mindenhol ott vannak).”

VOL.10: Úgy látom nem nagyon vagy megbékélve a világ jelenlegi állásával.

Boli: „Még szép! Ez a mai világ úgy abnormális, ahogy van! Hála ennek az elfuserált emberiségnek, aki csak púp a Föld hátán. De komolyan, itt volt ez a bolygó, mint egy szép, egészséges alma, lédús, finom, tele vitaminnal, aztán az emberek – mint a férgek – elkezdtek élősködni rajta, és mára rohad az egész. Úgy néz ki, mintha Isten elvétette volna a Teremtést és a műhiba eredménye lett az ember, a gyártási selejt. Amúgy szerintem az se véletlen, hogy a sajnálatos délkelet-ázsiai katasztrófának jóformán egyetlenegy állat se esett áldozatul, ember viszont annál több. Hiszen az emberek avatkoztak bele drasztikus mértékben ott is a Természetbe azzal, hogy jó pár évvel ezelőtt a partmenti korallzátonyokat és őserdőket kiírtották, hogy a turistáknak megfelelő szállodasoros beacheket hozzanak létre. Most pedig Földanyánk megrázta magát és megsebzett testéről hullottak az élősködők. Természetesen én is sajnálom az ottani áldozatokat, de ezt a katasztrófát megérdemeltük, mi emberek. És az ártatlan állatvilág teljesen jogosan úszta meg. Lehet, hogy kissé mizantróp lettem, de manapság engem frankón idegesít az emberek többsége. A hatalmas egójuktól már nem is látnak, átgázolnak mindenen és mindenkin, önzők, agresszívek. Ember embernek embere! Hiszen a farkas kezes bárány hozzájuk képest. Ezért én már évekkel ezelőtt elköltöztem a zsúfolt fővárosból vidékre. Kevés ember, sok állat, erdők, hegyek, völgyek, jó levegő (diszkrét trágyaillat, haha), szóval vissza a természetbe. Na jó, lapozzunk!”

VOL.10: Oké, lapozzunk. Jöhetnek idióta kérdések is?

Boli: „Mennyire idióták? Hogy mi a kedvenc színem, meg ilyenek?”

VOL.10: Akár. Mi a kedvenc színed?

Boli: „Nabazmeg! Most akkor lemegyünk Bravo Magazinba? Vagy csak lazulunk?”

VOL.10: Persze, kicsit lazítsunk a végére. Tudod, ilyen sok kis hülye kérdés, hogy a nagyérdemű teljesebb képet kapjon kedvencéről, meg egyéb baromságok. Na mehet?

Boli: „Oké, nyomasd!”

VOL.10: Tehát akkor mi is a kedvenc színed?

Boli: „Nagyon jó a kérdés, ravasz, fogós. Hm… Mondjuk a második szín a kedvencem, Az ember tragédiájának második színe, ami a Paradicsomban játszódik. Meg a ződ. Az a szép ződ, hahaha.”

Vol.10: Kedvenc színésznő?

Boli: „Anyád! Lóháton. Meg a Salma Hayek. A Desperadóban is például. Hasonlít a volt szerelmemre.”

VOL.10: Apropó, kedvenc film?

Boli: „A 36 kockás KODAK 200-as, az a legjobb. Meg Alan Parkertől A fal, meg az Angyalszív (meg a raszta szív, sűrít, bent tart, kipufog), meg a Szenvedélyek viharában, a Baraka, a Jákob Lajtorjája, a Monthy Pythonok, a Száll a kakukk fészkére, a Halott Ember, a…”

VOL.10: Jó, elég! Kedvenc étel-ital?

Boli: „Varázsgomba a la natur. Persze nem az íze miatt, haha. Amúgy nagyon szeretem pl. a lapcsánkát, amit tócsninak is hívnak, szóval azt a krumplis sült lepénykét, jó borsosan meg fokhagymásan. Ital? A hideg savanyúságlét imádom, de lehet natúr citromlé is, főleg másnaposan állat, miután túlzásba vittem egy másik kedvencemet, a becherovkát. De pl. Indiában a kedvenc italom a bambuszból préselt hűsítő lé volt, a helyi szegények üdítője, a turisták rémálma, rá sem mertek nézni a koszos utcán készült és árusított zavaros löttyre, nem hogy inni belőle. Pedig kurva finom volt! A Coca Cola bekaphatja! Na de a kesudió- és fügepálinka se volt eb! Hiába rémisztgetett az útikönyv, hogy veszélyes a házi lőre, vakságot okoz! Te, miért van itt ilyen sötét?”

VOL.10: Vedd le a napszemüveged.

Boli: „Nincsen rajtam, a szemem ilyen karikás, nem aludtam ki magam. Na haladjunk!”

VOL.10: Oké. Mit vinnél magaddal egy lakatlan szigetre?

Boli: „Lakatot. Amúgy meg nem kell oda semmi, az úgy tökéletes, ahogy van. Sokszor érzem úgy, hogy a legharmonikusabb, legboldogabb életforma számomra egy ilyen szigeten lenne a sírig tartó szerelmemmel ( aki valószínűleg nem létezik, de azért én rendületlenül keresem)és sok-sok állattal, tudod, olyan Kék lagúna-feeling. Se BKV-ellenőr, se villanyszámlás, se választási kampány, csak a természet és a kedvesem lágy öle, szex, szerelem, kókuszdió, meg hétvégenként Narco Polo-koncert, haha.”

VOL.10: Milyen jeggyel születtél?

Boli: „Anyajeggyel. Apró kis barna anyajeggyel a fenekemen. Megmutassam? De ha a Zodiákus jegyemre vagy kíváncsi, az az Oroszlán. Foggal-körömmel tudok küzdeni, néha meg olyan lusta vagyok, hogy az alvást már munkának számítom. Amit nappal ki kell pihenni. Jellemző még rám, hogy igen lobbanékony vagyok, könnyen indulatossá válok, a szeretetemet pedig sokszor úgy elrejtem, hogy magam is alig találom, nemhogy akinek szánom. Pedig oroszlánszívem van. És krokodilkönnyeket tudok hullajtani. És nem felejtek, mint az elefánt. Szemem akár a sasé.”

VOL.10: Kinek a bőrébe bújnál a legszívesebben?

Boli: „Senkiébe. Másvalaki sorsát akarni annyi, mint a postástól a legszebb borítékot kérni, és nem azt, amelyik nekünk szól. Semmire se jutnánk vele. A saját életünkkel kell megbirkózni, azt kell megoldani, abban kell örömet találni. Mindenki a saját szerencséjének forgácsa, haha. Mi lenne velem nélkülem? Na ugye.”

VOL.10: Mi a véleményed a tervezett Győzike-Valóságshowról?

Boli: „Üdítő változatosság. A sok nyál között egy kis turha.”

VOL.10: És végül, mit üzensz a nagyérdeműnek?

Boli: „Azt, hogy ébresztő! Ember tervezz, Isten végzett! És ne feledjétek: minden jó hajó jó, ha jó hajó. Egyébként meg: szeressük egymást, azt’ jól van!”